Bejegyzések

Szent István ünnepén sem maradt el a migránsozás

Fazakas Attila önkormányzati képviselő Facebook bejegyzésében megállapította, hogy még Szent István ünnepe sem telhetett el fideszes migránsozás nélkül.

Közösségi oldalán a következőket írta:

Frakciótársaimmal közösen vettünk részt az augusztus 20-i rendezvényeken, ahol átadásra kerültek a városi kitüntetések. Gratulálok az intézményvezetőknek, az önkormányzati, az egészségügyi és szociális szférában dolgozó kitüntetett fehérváriaknak! A műsorokért köszönet az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnak és Táncegyüttesnek, a Fiori Musicali Együttesnek, a tópartis diákoknak!
Az államalapítási ünnepünket sikerült beárnyékolni migránsozással, az ellenzéknek szóló beszólásokkal, öntömjénezéssel, illetve egy kritikán aluli, augusztus 20-hoz teljesen méltatlan magamutogató férfi által bemutatott balett tánc produkcióval. Rendkívül sajnálatos.

Oszd meg!
Share on facebook
Facebook