BejegyzésekFazakas AttilaÖnkormányzat

Közgyűlési beszámoló

Közgyűlési beszámoló – Fazakas Attila önkormányzati képviselő a Facebook oldalán számolt be a október 17-ei ülésről, idézzük:

🔴 A mai Közgyűlésen szerettük volna elérni, hogy a Mindenszenteket megelőző napon, illetve Halottak Napján legyen ingyenes a parkolás. 5 igen mellett, a Fidesz és csatlósa ezt leszavazta.
🔵 A költségvetés módosításánál kiemeltem azt, hogy még nagyobbra nőtt a kormányzati lenyúlás, csak ebben az évben, több mint 10 milliárdot vesznek el tőlünk. A határozati javaslatoknál kértem, hogy külhoni magyar településeknél a magyar földrajzi elnevezéseket használjuk.
🔴 A közösségi közlekedésnél újra felvetettem, hogy végre induljon el egy online és buszmegállókban is elérhető valósidejű utastájékoztatási rendszer.
🔵 Támogattuk a kutyapárti javaslatot, ami a Bőrgyár alulról építkező kulturális, alkotói térré és fiatalok találkozóhellyé való átalakítását célozta meg. Kihangsúlyoztam, hogy évekkel ezelőtt Országos Cigány Kulturális Központot szerettek volna a fideszesek, de ezt akkor sikerült elhárítani, mi a mostani előterjesztéshez hasonló, kulturális hasznosításban gondolkodtunk.
Sajnos a többség kissé eltérítette az eredeti javaslatot.

Zárt ülésen többek közt tájékoztatást hallhattunk a fociklub helyzetével kapcsolatban.

Ezen túlmenően, ezen a Közgyűlésen is minden olyan fejlesztést, előremutató kezdeményezést támogattunk, ami a közösségünk életminőségét javíthatja.

Köszönöm a javaslatokat, észrevételeket! Köszönöm közreműködő bizottsági tagjaink munkáját!
Továbbra is Fehérvárt szolgálom! Fehérvárért Közösen!

székesfehérvár |Fehérvárért Közösen Egyesület #közgyűlés #fazakasattila | #önkormányzat

* Közgyűlés – Székesfehérvár – önkormányzat *