BejegyzésekFazakas AttilaÖnkormányzat

Közgyűlés: felszólalás az M200 és az Auchan kapcsán

Fazakas Attila önkormányzati képviselő az alábbiakat mondta el a január 16-ai rendkívüli Közgyűlésen, melynek egyik kiemelt témája az M200-as (többek közt Mórt és Fehérvárt összekötő út) volt.

Nagyságrendileg 20 év telt el azóta, hogy több ciklusban is megerősítették azt a kormányzati ígéretet, miszerint hamarosan megépül az akkoriban négysávos 81-esnek nevezett M200-as út. Sajtótájékoztatók, nagy bejelentések, közösségi média posztok, aztán hallgatás. Általában azt láthatjuk, hogy a soron következő országgyűlési választások előtt pár hónappal ismét előveszik ezt az örökzöld témát és foglalkoznak vele.

Ezelőtt 4 évvel a választások előtt éppen a nyomvonal egyeztetése folyt, és az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, rövid időn belül elkezdődik a megvalósítás, ehhez képest 3 és fél évig csend volt.

Számomra az is beszédes volt, hogy sok éven át, az országos költségvetés tárgyalásánál, forrást megjelölve, módosító indítványként többször beadtuk ennek az útnak a megvalósítását, amit személyesen Törő Gábor szavazott le Országgyűlés Költségvetési Bizottságában. A múlt évben május 28-án, a bizottság 5/2025-ös számú ülésén, a T/11864-es törvényjavaslatnál.

Ha már az M7 csomópontokkal kapcsolatos útfejlesztésekről beszélünk: jogosan felteheti bárki azt a kérdést, hogy mi lesz a „soha nem látott”, 2014-től beígért Auchan körforgalom fejlesztésével?

Valóban megvárják a legjobb esetben következő évtized első felében elkészülő M200-at? És mi garantálja, hogy ez elkészül?

Nagy Bálint építési és közlekedési minisztériumi államtitkár 2025 decemberi beszéde szerint az M200-as gyorsforgalmi út majd megoldja a nap mint nap tapasztalható dugót, a balesetveszélyes állapotot az Auchan-körforgalomnál. Az államtitkár ezt mondta: „a majdan megépülő M200-as nagyon nagy mértékben fogja befolyásolni az itteni körforgalomra való jelenlegi terhelést is”.

Magyarul ne várjunk az Auchan csomópont-fejlesztésére, majd egyszer jobb lesz. Fehérvár fideszes országgyűlési képviselői 2014 óta hitegetik a fehérváriakat, hogy az ország legbalesetveszélyesebb csomópontja fejlesztésre, átépítésre kerül, de láthatóan nem lesz belőle semmi.
És mi lesz az M200 megvalósításáig? Több éven át még nagyobb dugókba üljenek a fehérváriak és környékbeliek?

Sok mindenre volt forrás az elmúlt kormányzati ciklusokban, de a Mór és Fehérvár közötti út fejlesztésére, és az Auchan körforgalom fejlesztésére nem.
Félreértés ne essék, minden előrelépést támogatunk és támogatni fogunk, ugyanakkor kifejezzük kétségeinket, hogy több évtizedes ígérgetés közepette, lehet-e hinni annak, hogy ez a nagyon fontos beruházás, a terveken túl, valaha megvalósul-e.”



* Közgyűlés – Székesfehérvár – önkormányzat *